Szokásomhoz híven hamarabbra állítottam az ébresztőt, mint kellett volna, de sebaj, visszaaludtam egy fél órára, és máris késésben éreztem magam. Egész fél hatig azon görcsöltem, hogy nem hagyok-e otthon valamit, nem felejtjük-e el betenni a vizeket, nehogy otthagyjam a töltőn a telefonom, és ugye ottvan a táskám zsebében az útlevelem??? Nyilván ettől féltem legjobban, bár telefon nélkül is keserű lett volna az élet. Volt akkora szerencsém, hogy csak a fogmosópoharamat felejtettem el, de ez megoldható helyzet volt, nem olyan, mintha visszafordítottak volna a határnál...
Szóval kráncigáltam az ajtó elé az előző nap összecsomagolt bőröndömet, ami nem egészen ezt a tartalmat hordozta:
Inkább ez volt rá eleinte jellemző,
mert egy ötnapos kirándulásra szerintem nem volt elég nagy.
A busz késett egy picit, így hat után indultunk el Erdély felé. Én egy barátnőmmel, Nikivel ültem, aki szintén bloggeres, és szintén megírta nektek ezt az öt napot, amit ITT nézhettek meg. Jó sokáig tartott az út Nagyváradra, ahol megnéztük a székesegyházat, és az emeleten valami kincstárat, ahol rengeteg régi vallási tárgyat állítottak ki, palástokat, meg mindent.Kilépve megemlékeztünk Ady-ról, majd mentünk tovább, terveink szerint a Havasrekettyei vízeséshez, ez azonban ezúttal nem jött össze. Nagyváradtól nem messze, a puszta közepén két másik busszal együtt a mienket is leállították... három órára. Legtöbben eleinte a buszon ülve unatkoztunk, majd lassan mindenki lekászálódott, és pusztán foglalta el magát. Sokan olyan messze szaladtak el, hogy csak egy pici pontnak tűntek, de mi, barátnőmmel csak leültünk az út szélére, és vártunk. Aztán feltaláltuk magunkat, és az árkot szegélyező kövekkel kacsáztunk, nem igen törődve azzal, hogy víz sehol sem volt a közelben (max a buszon). Egészen addig, míg eleredt az eső, jó darabig csak szép lassan csepergett, láttunk pár villámot is a távolban (hálát adtam, amiért egy pusztán állítottak le minket és nem az erdőben). A tanárok felparancsoltak minket a buszra, kaptunk pár beszólást rohadtul kedves lányoktól, és barátnőm... nem egészen tudom hogyan, de én kiakadva és puffogva ültem vissza a helyemre, és bámultam a gyönyörű, esőcseppes ablakot. Innen már egyenesen a szállásadó falunkba mentünk, ahol előadtuk a műsorokat, majd a átvonultuna templomba, ahol egy rövid mise után szétosztottak minket a családokhoz.Én két barátnőmmel mentem egy családhoz (Niki és az unokatesója), plusz egy másik szobába még két osztálytársam. A vendéglátónk lehívott minket az emeletről. A vacsora nagyon finom volt, csak az rontott sokat az élményen, hogy teljesen spontán és ok nélkül már az elején röhögőgörcsöt kaptam, ami még akkor is tartott, mikor felmentünk a szobánkba.
Összességében nem volt ez olyan rossz nap, ha visszanézem a többit, ez volt a legjobb mind közül, csak... vannak olyan emberek, akiket nehéz elviselni.
Virág
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése