A FACEBOOK ELLEN
Én magam nem
használom ezt a közösségi oldalt (és a Twittert, iWiWet, Skype-ot,
msn-t… se), mégsem ebből kiindulva tiltakozok ellene. Nem mondanám azt,
hogy azért nem szeretem, mert nem használom, vagy hasonló, ha az
olvasóimnak írok, igyekszek teljesen elfogulatlan lenni, és mindent
maximálisan reálisan „közvetíteni”. De gondolj csak bele. A Földön
összesen 600 millió ember van beregisztrálva, tehát kb. minden tizedik
ember. De vajon mindnyájan tisztában vannak ennek az oldalak a
veszélyeivel?????
A facebookot mint már említettem rengetegen használják,
így kapcsolattartásra is jó. De vajon az ismeretségeink megtartása
megéri-e, hogy kockáztassuk életünket? Igen jól látjátok. Az ÉLETÜNKET.
Csupa nagy betűvel. Tudod hányan lettek e közösségi áldozatai? Akiket
addig szekáltak virtuálisan, hogy az öngyilkosságba menekültek? Vagy
akik egy facebookos felhívásra tették ezt? Esetleg valaki, aki egy
idegennel, egy interneten „megismert” emberrel találkozott/randizott, és
többé nem ment haza? Tudnék példákat sorolni. De nem teszem. Amiket
felsoroltam, magukért beszélnek.
Bár 100 %-os biztonságot a cyberbullingtól csak az
nyújthat, ha nem regisztrálsz, vannak dolgok, amiket jobb betartani, ha
el akarod kerülni az internetes zaklatást, vagy egyéb veszélyeket.
- Ne jelölj vissza ismeretleneket! Ha használod is az oldalt, ne ott ismerkedj, van annál jobb mód is. Beszélgess az igazi ismerőseiddel! És, ne, ne jelölj be/vissza csak azért valakit, mert egyszer köszöntetek egymásnak! Attól még nem ismered. (Esetleg, ha egy nagyon közeli barátod, nagyon jól ismeri a személyt [személyesen!!!], érdeklődhetsz, lassan megismerheted - nem virtuálisan!!! - ha más is ott van rajtatok kívül, és amikor már többet tudsz róla, esetleg vissza/bejelölheted.
- Korlátozd a hozzáférést! Adatvédelmi beállítások. Katt! Ne hagyd, hogy bárki olvasgathasson rólad, mikor kedve szottyan hozzá!
- Ne oszd meg életed minden pillanatát! Ha az első pontot betartottad, felesleges is (szerintem egyébként is az), mert a barátaid, osztálytársaid úgyis tudhatják mi történik veled, mert velük rendszeresen beszélsz, és ha nem tartottad be, akkor azért ne tedd, mert nem kell, hogy egy idegen minden percedről tudjon. Te élvezed, hogy az életed nyitott könyv mindenki előtt???
Pár dolog, ami ne írj ki/ ne jelezz a Facebookon:
- Mikor elutazol
- Mikor rossz napod volt
- Mikor összevesztél valakivel (úgy értem, ne szidd nyilvánosan - főleg ha tanár/felnőtt - ,lehet, hogy ő is látja, amit írsz!
- Az állapotodat (egyedülálló, házas, kapcsolatban…)
- És még másokat is…
Figyelj, milyen képeket töltesz fel! Ami egyszer
felkerült, az ott is marad, szóval csak óvatosan! A legjobb, ha olyan
képet töltesz fel, ami semleges háttér előtt készült, nem túl merész
ruhában. De még jobb lenne, ha csak a fejed lenne a képen, lehetőleg
elmosódva. És ne hidd, hogy ez hülyeség!!!
Most ennyit a facebookról. Mondanám, hogy remélem
megtette hatását, amit írtam, de nem hiszem. Az iskolában biztosan
rengeteget beszéltek nektek erről, és ha az ott elmondott elrettenő
példák nem használtak, valószínűleg egy blogbejegyzés sem változtat a
facebookozók véleményén.
Jövő héten újra jövök:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése