Az
új tanév elkezdődtével legtöbbünkben megfogalmazódik pár cél, pár gondolat,
hogy mik azok, amikben meg akarunk változni, és mi az, amin mi változtatnánk. A
szempontok száma végtelen, attól is függ, ki hogyan áll hozzá, vagy mit vesz
figyelembe, de alapvető kategória lehet a kívül-belül, vagy a suliban-otthon,
én most inkább az elsőt boncolgatom kicsit, és nagyon igyekezni fogok, hogy ne
dobálózzak szüntelen közhelyekkel. Kezdjük is!
Külsőleg:
Bár
a mondás úgy tartja, nem a külső teszi az embert, hanem a belső, legtöbbünkben
él némi egészséges (vagy az egészségesnél valamivel több) hiúság, ami azt
sugallja, ne hagyjuk el a házat úgy, hogy bármelyik szembejövő zombinak nézhet
minket. Nos, egy dolog a természetes fajta odafigyelés a kinézetünkre, de az új
tanév néhányunkból előcsalogatja a változtatásra való erősebb hajlandóságot. A
legszembetűnőbb eredmény talán a hajjal érhető el. Szerintem egy hirtelen
váltás előtt nem árt tenni egy kísérletet, de ha bevállalós vagy, évnyitó előtt
vágathatsz frufrut, oldalfrufrut, rövidebb frizurát, de néha már egy jó és
igényes beszárítás is sokat segít. Nem is beszélve az egy alvással elérhető
ezer meg ezer típusú hő nélküli hajgöndörítésekről.
Ha
fiatal vagy, a sminket hagyd ki. Gyerekkorban még nem kéne tönkretenni a bőrt a
sok kozmetikummal, de ha az ember kicsit idősebb, ügyesen trükközhet a
szépítőszerekkel. Bár sokan nem tudják, vagy csak nem tartják be, a smink nem
arra van, hogy levakoljuk vele az arcunkat, hanem alapvetően csak arra, hogy a
hibáinkat csökkentsük, és ellensúlyként gyengéden kiemeljük, ami szép rajtunk.
Az első cél eléréséért egy jó fedésű korrektor felelhet, a második egyéntől
függ. Van, akinek gyönyörűen kiemeli a szemét egy jó szempillaspirál, vagy ha
alul halványan kihúzza a szemét, de lehet, hogy valakin egy szájfény többet
segít, mint a világ összes spirálja. Embere válogatja, a lényeg, hogy sose ess
át a ló másik oldalára, mert csúnyán végződhet, például az igazgatói irodában.
Az
öltözékedet újszerűsíteni nehéz kihívás. A híres nyár végi „sale” szó a
kirakatokban sok embert elcsődíthet a plázába, de természetes, hogy van, aki
még a kedvező árú, leárazott termékeket sem engedheti meg magának. Az
ügyeskezűek megpróbálhatnak varrni maguknak egy új felsőt (nekem van pár saját
varrású pólóm), de az interneten is rengeteg ruha-újrahasznosítási ötlet van,
amiket nem ciki „last minute” megoldásnak kell tekinteni, mert a legtöbb
végeredmény nagyon kreatív és mutatós lesz.
Belsőleg
Belsőleg
megváltozni nagyobb kihívás, mint felújítani kissé a külsőd, és nem mellesleg
nagyobb kitartást is igényel.
Vannak
azok a célok, amiket csupán a saját elhatározásunk szilárdít meg egy időre, és
magunkon kívül nincs senki, nincs senki, aki ránk szólna, vagy segítene talpra
állni ha elgyengülünk. De ettől függetlenül mindig igyekezni kell tartani
magunkat szándékunkhoz, igyekezni jobbnak, kedvesebbnek, tökéletesebbnek tenni,
még akkor is, ha tudjuk, nincsen olyan ember, aki hibátlan.
Az
iskolai tanulmányok terén mindig van csiszolnivaló, valószínűleg nincs is olyan
diák, aki nem döntené el, hogy például feltornássza a fizika jegyét ötösre,
vagy végre ráhajt egy kicsit a tesire (a szó szoros értelmében, sprintel
egyet!). Nem mondok újat, és ettől okosabb se lesz senki, de meg kell,
hogy mondjam, nem elég év elején
hajtani, aztán ülni a babérjainkon az év hátralevő részében, várva, hogy a
tanár megadja a jobb jegyet, mert anno, mikor megismert szereztél pár ötöst.
Egész évben kitartónak kell lenni, és addig dolgozni, amíg a kívánt célhoz
értek, még akkor is, ha néha így érzitek magatokat:
Ezzel
a bejegyzéssel végére ért az első Back To School bejegyzés sorozatom, ha
tetszett, írjátok meg, szeretnétek-e ilyet jövőre is, bár az még elég messze
van! :) Köszi, hogy egész augusztusban velem tartottatok, és remélem ez így is
marad, mert bár a suli kezdődik, én attól még ugyanúgy blogger vagyok, és a megszokott
módon, hétvégéken megleplek majd titeket újabb és újabb bejegyzésekkel, lesznek
újra személyiség-tesztek, tanácsadások és tervezek végre még egy könyvajánlót,
mert anno réges-régen pozitív visszajelzéseket kaptam rá, és egyébként is van
ajánlanivalóm! Sziasztok!


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése